Forma-1 / Motorsport

Alonso, Vettel vagy Hamilton lehet a McLaren-Honda sztárpilótája

""

Állandó témát szolgáltat a sajtóban a háttérben már javában dolgozó Honda, mely jövőre visszatér a Forma-1-be és a McLarennel közösen a győzelemre törne. Ehhez a csapatnak azonban mindenképpen szüksége lenne egy igazi sztárpilótára.

Az elsődleges célpont nem más, mint Fernando Alonso, aki a paddockban terjengő pletykák szerint már fel is vette a kapcsolatot a McLarennel, akárcsak a Mercedesszel, de ez persze még nem jelenti azt, hogy váltana. A spanyol valószínűleg egyszerűen csak fel akarja mérni a lehetőségeit, valamint nyomást szeretne gyakorolni a Ferrarira az új szerződése miatt. A spanyol jelenlegi kontraktusa 2016-ig szól a Ferrarival, de a Honda kész lenne kivásárolni a versenyzőt, sőt, hatalmas fizetést biztosítana számára.

Érdekesség, hogy ugyanez a helyzet Sebastian Vettellel és Lewis Hamiltonnal kapcsolatban is. A McLaren másodlagos célpontja Hamilton. A japánok kihasználnák azt, hogy a brit hátrányba került a Mercedesnél a csapattársához képest, és számára is egészen magas összeget, valamint szabadságot kínálnak, akárcsak a Mercedesnél. Közben azért a németek sem lazsálnak, és a sajtó tudomására hozták, hogy megkezdték a tárgyalásokat Hamiltonnal a jövőre lejáró szerződése esetleges meghosszabbításáról. Nico Rosberg nemrég hosszabbított 2017-ig.

Vettel szintén elhozható lenne a Red Bulltól, de őt is ki kellene vásárolnia a McLaren-Hondának, ami megközelítőleg 30 millió eurójába kerülne. A csapat legalább ekkora összeget kínál a pilótának éves szinten, és ez az összeg nem tartalmazza a különböző bónuszokat.

A sajtóban Alonso, Hamilton és Vettel is azt nyilatkozta, hogy nem tervezi elhagyni a jelenlegi munkaadóját, de jövőre bármi megtörténhet, mivel a Honda nagyon komolyan gondolja a projektjét a McLarennel Wokingban. Korábban Kimi Räikkönen nevét is lehetett hallani, de a Honda csak az utolsók között számolna a finnel, látván, hogy mennyire szenved a Ferrarival.